Igaz történetek

Igaz történetek

Oravec Györgyi

Képzeljetek el egy 65 éves nőt, akit a hormonjai – beleértve az inzulinrezisztenciát – tartanak fogságban.

Minden létező módszert kipróbáltam már az életem folyamán, hogy a súlyomat kordában tartsam, aminek az lett az eredménye, hogy 30 kiló túlsúllyal rendelkezem.

Nagyon el voltam keseredve. Már nem bíztam abban, hogy sikerül megszabadulnom a súlyfeleslegtől és el tudom kerülni a diabéteszt. Természetesen egy kis depressziós felhanggal. Akik régóta ismernek, tudják, hogy mennyire vitális voltam, annak 10 %-án „pörögtem”. Persze titkoltam, ahogy tudtam.

A barátnőm rátalált a Dokira. ( Remélem nem sértődik meg, hogy ledokizom.)

Kb. 2 hónap elteltével jött újra, és amit akkor láttam, tudtam hogy Nekem is KELL.

Eljöttem a Doktor Úrhoz, aki nagyon kifaggatott:

  • mikor kelek,
  • mit eszem,
  • mikor eszem,
  • mit nassolok, stb.

Na, gondoltam menthetetlen vagyok. És láss csodát, nem.

És most jön a lényeg!!

Teljesen személyre szabottan csak Nekem , csak most, csak itt:

kaptam egy szigorú étrendet és étrend kiegészítők garmadáját.

Ez azért fontos, mert pl.: nem szükséges vízhajtót szednem az étrendet betartva. Arról nem beszélve, hogy 5 cm lement a derekamról 2 és fél hét után. Nem rossz, ugye?

Ráadásul csak a salátakészítés okozott/okoz gondot. Azt nem szeretem, de a többi belesimul az életembe.

Ráadásul tényleg fimon, ami nem ízlett, azt kivette vagy átalakította a Doki.

Valamint edzéstervet.

Rögtön mondtam nicht ugri-bugri. De a terv az átmozgatást, a kötőszövet edzését, valamint a zsírégetést célozta.

Ez nagyon egyszerű volt, járjak úszni 1-szer egy héten, ahogy csinálom, de még egyszer nordic walking és egyszer pilates.

Persze nem tudtam az edzéseket pontosan betartani, de következő alkalommal hagyta a Doki, hogy a saját ütememben építsem be a javasolt mozgást a mindennapjaimba. Azért 3-szor mozogtam ám. Nagyon motiváló, hogy nem számon kér, hanem megfigyel. És a vesédbe lát.

Nem az Ő elvárásainak kell megfelelni, hanem a sajátjainknak. Nem tudom, hogy csinálja, de remekül beválik.

Rögtön látta, hogy a vitalitásom 70 %-ra ugrott. (Azóta 80.) Azt csak Ő tudja mitől!

A terv jövő nyárig látszik. Azt tervezem, ha érdekel benneteket folyamatosan beszámolok az eredményekről.

Igaz történetek

Fordítsd az arcodat a Nap felé, és minden árnyék mögéd kerül.”
Helen Adams Keller

Bánkiné Nagy Dóra

2016. November 15. az első találkozásom Dr. Fritz Péterrel, a Dokival. Reményekkel teli lelkem és reformálásra váró testem új fejezete.

Ha az ember teste gyermekkorától kezdve formás hajlamos azt hinni, hogy ez így is marad örökre. No, ez nem egészen így van. Az Én kálváriám bő nyolc éve kezdődött egy törökországi családi nyaralást követően. Az arcomon, nyakamon és dekoltázsomon piros viszkető elváltozások jelentek meg, majd később a szemem ödémás lett. Amint tehettem elmentem egy bőrgyógyászhoz aki csak a bőrömre koncentrált és eszébe sem jutott az okokat boncolgatni.

Ahogy telt az idő egyre csak híztam szépen lassan, alattomosan. A ruháim kezdtek túl szűknek bizonyulni és a testképem sem hasonlított rám. Bár agyilag még mindig vékony voltam de a tükör és a mérleg mást mutatott. Gátlásaim lettek és a diszharmónia a lelkemre is hatással volt. Az addigi majdnem napi szintű sportolást felváltotta a “bezárkózás”. Ráadásul még egy porckorongsérv diagnosztizálása is tetőzte a problémákat.

A súlyfelesleg ellen próbáltam harcolni különböző diétás módszerekkel és dietetikussal is, de sajnos csak részben működtek. Ezzel egy időben sok orvosi vizsgálatra is elmentem a házi orvosunkkal konzultálva illetve vele egyetértésben.

Megoldást a gasztroenterológiai vizsgálatok hoztak.Diagnózis: laktóz intolerancia, glutén érzékenység és bizonyos fruktózokra való érzékenység.Ezek magyarázatot adtak bizonyos tünetekre (erős puffadás emésztési zavarok, gyomor fájdalom ) Na, innen szép nyerni !

A fiam élsportoló és már 2016.tavasza óta jár a Dokihoz , így gondoltam egy merészet és kértem időpontot hozzá. Lassan egy éve vagyok tagja ennek a láthatatlan kötelékkel összefűzött sokszínű “csapatnak”. A kezdetek óta 18kg-ot fogytam és végre nem csak az alagutat látom, hanem a fényt is. Péter állandó ellenőrzése garancia a szemmel is jól látható eredményeim eléréséhez A változás létrejöttéhez mindig egyszerű, jól követhető és nagyon hatékony személyre szabott módszert dolgoz ki mind az étkezésre, mind a mozgásra.

2016. November 15. új időszámítás kezdete Dr Fritz Péterrel, a Dokival, az EMBER-rel …

Igaz történetek

Dr. Andó Réka

Dr. Andó Réka vagyok, foglalkozásomat illetően fül-orr-gégész szakorvos.

Gyermekkorom óta fontos volt számomra a sport, az aktív kikapcsolódás, mindig úgy éreztem magam egész embernek, ha a szellemi terhelés mellett fizikailag is ,, el tudtam fárasztani magam”.

Az utóbbi években a szakmai előrehaladás, a növekvő pszichés terhelés, és a fokozódó helytállási szándék mellett- mint nő egy sebészeti szakágban- az előbb említett egyensúly megőrzése egyre nehézkesebbé vált.

Az orvosi munka, sokszor több órás monoton munkavégzést, időnként hosszas műtőben való tartózkodást, vagy a 24 órás ügyeleti ellátás miatti alvás-ébrenlét ritmus teljes felborulását hozta magával. Sajnos az ilyen életmód, a hobbimmá vált triatlon sportban való helytállást, az edzéseken való részvételt illetve a versenyekre való felkészülést igencsak megnehezítette.

Sokszor csak akkor ettem valamit, amikor már csak vonszoltam magam, nem figyeltem, arra sem mit eszem, mert legkönnyebben az ember ,,pánikosan” a csokoládéban, vagy gyorsan bomló szénhidrátforrásokban látja a segítséget.

Rájöttem, hogy az a dinamizmus és pörgés, ami régen az éltető elemem volt, most hiányzik belőlem, lassan szétforgácsolódom, és nem találom magam.

Ezért fordultam sporttáplálkozási szakértőhöz, Dr. Fritz Péterhez, mert éreztem, hogy sem a napközbeni, sem az edzésekhez köthető étkezésemben semmi tudatosság nincs.

Lassan fél éve élek a megadott táplálkozási terv alapján, és nagyon sok minden változott.

Ugyanolyan jellegű munkavégzés mellett sokkal több erőm és energiám marad minden másra, jólesően beiktatható a programomba heti 4-5 edzés, és nem küzdök a kimerültséggel.

Az tudatosan betartott étrend és a kapott táplálék kiegészítők mellett a visszakapott vitalitásomon túl, fizikailag is átalakultam. Testsúlycsökkenés mellett izomtömeg növekedés tapasztaltunk, amely miatt a sport tekintetében gyorsabb lettem, és könnyebben viselem a terhelést.

Végszóként, annyit tudnék elmondani, hogy tudatosan felépített étrend, és gondosan, szakember által javasolt táplálék kiegészítők alkalmazása mellett könnyebb a mai rohanó világban helytállni szakmailag, nőként, emberként, hobbi-sportolóként egyaránt.

Igaz történetek

Tabeira Ferreira Diana

Fiatal koromban élsportolóként nem volt problémám a súlyommal. Három gyermeknek adtam életet, ők már felnőttek. Az idő múlásával azt vettem észre, egyre nehezebb, akár rendszeres mozgás, sport mellett is kontroll alatt tartani a súlyomat. Állandóan diétáztam , kipróbáltam minden, amit láttam, vagy hatásos lehet, de ideig-óráig voltak csak eredményesek. Az egyik kedves barátom és volt sporttársam elkezdett nyaggatni, hogy miért nem keresem fel Dr. Fritz Pétert, aki eredményesen és tartósan lefogyasztotta Editet. Mivel előtte annyi kudarc ért, nem akartam felkeresni a “dokit”. Hat hónapon keresztül sulykolta a barátom, hogy azért is menjek, még ha nem is akarom, legalább próbáljam ki. Segített időpontot kérni (ez egy lökés volt jó értelemben a siker felé). Kaptam időpontot, el is mentem. A “Doki” az eddigi életmódomról alaposan kikérdezett, majd fizikális vizsgálat után (különböző mérések az InBody géppel) az összes adatomat kiértékelte és elmagyarázott minden, hogy mit kell tennem teljes életmódváltás érdekében (természetes a sok kérdésére adott válaszaim között arra nem hívtam fel a figyelmét, hogy szerintem menthetetlen édesség függő vagyok, és bármi, ami nem csokoládé kevésbé szívesen eszem. Amúgy sem kérdezte. )

Egy személyre szabott étrenddel, és étrend kiegészítőkkel felfegyverkezve jöttem ki tőle. Három hónapig igyekeztem megfelelni az előírtaknak, kisebb nagyobb kitérőkkel (csoki barátom miatt).

De még így is egy kilót fogytam egy hónap alatt, pedig nem a teljes előírtaknak megfelelően jártam el (amúgy is az a fránya gép minden félrelépésemet kimutatta, nem is tudtam volna titkolni). És itt következett be az a fordulópont, ami megváltoztatta a hozzáállásomat! Mert mintha a Doki nálam jobban akarta volna, hogy visszanyerjem az egészségemet és az ideális testsúlyomat. Virtuálisan adtam magamnak két jó nagy pofont, és újult erővel kezdtem újból neki az egész procedúrának.

Nem az a fontos meddig haladtam rossz irányba, hanem az, hogy bármikor megfordulhatok. És én ezt meg is tettem. Nem lehetek elég hálás a barátomnak és a “Dokinak”, hogy nem hagytak magamra, amikor éppen feladtam volna, mindenben támogatást nyújtottak. A édesség csábító erejével időnként még küzdenem kell – bocsi Doki- de folyamatosan dolgozom rajta , így kitartásomnak eredménye is van!

„Mosollyal szép az élet, nevess őszintén, merj élni”